Rólunk írták
Papírhegedűtől a szimfóniáig

Szabad Föld (Palágyi Edit)

2014. december 25.


SZINTÉN ZENÉSZ? – kérdeztem Monoron, a gyermekházban az ott oktató felnőttektől. Bólogattak, hogy igen. Beszélgetni nehéz volt, egész délután hegedűszó töltötte be a teret, a hangjegyek szinte egymásba akadtak. A miskolci Avason egy lakótelepi iskolában pedig megtanulhattam, hol a Géza húr. A Szimfónia Program révén a Máltai Szeretetszolgálat 15 iskolába viszi el a muzsikát. A hátrányos helyzetű diákok kezébe enélkül nem kerülne hangszer.


Egy egész szekrényt megtöltöttek a vonós hangszerek a monori gyerekházban, mindenkinek jutott belőle. Egy négyéves fiúcska buzgón szorította az állához a hegedűt. Találkoztam olyan ötvenes férfival is, aki bekéredzkedett a zeneórára: Makkai Attila így próbálta pótolni, amiről gyerekként lemaradt. A folyosón egy régi hangszert méregettek, vajon fenyőfából vagy habos juharból készült-e.


A program indulásakor sok zenetanárt megkerestek, azonban kevesen mondtak igent. De azok, akik kimerészkedtek ide, a monori roma telepre, azóta is hűségesen visszajárnak.


– Nálunk, muzsikus romáknál, amikor megszületik egy gyermek, rögvest odavisznek neki egy vonót. Ha ráfog a kis kezével, akkor több mint valószínű, hogy zenész válik belőle. Én is azonnal ráfogtam. Nem csoda, mert az üknagyapámig visszamenőleg mindenki zenész volt a családunkban – magyarázza a 100 Tagú Cigányzenekar első hegedűse, Badi István. Azért van itt, mert önkéntesnek szegődne a programhoz. Amúgy a szemben levő házban lakik, s mikor hallotta a zeneszót, nem állta meg, hogy át ne jöjjön a kisfiával. S ha már itt van, megmutatja, mit tud: felsír a hegedű.


***


„Azt gondolod, te csipás, hogy engem nem szeret más” – üti meg fülemet az énekszó. Látom, egy fekete hajú kislányt szinte megbabonázza a dallam, amelyet a fiatal nő énekel.


– A gyerekek rögtön elfogadtak, én pedig azonnal beléjük estem – meséli Kovács Petra, aki zeneművészeti szakközépiskolát végzett, népzene szakon. – Ha érzik a szeretetet, akkor szívesen tanulnak. Egyre sűrűbben járok ki, ha tehetem, hetente háromszor. Sokkal többet adok a világnak, és sokkal többet kapok, ha itt vagyok.


Hol füzesi cigánycsárdást énekel, hol hangszerrel a kezében tanítja a Medvetánc alsó szólamát. Bárhogy legyen is, fürtökben lógnak rajta a tanítványai.


***


Hasonlóképpen járt Bátki Márton is. A biológus végzettségű fiatalember először csak egy-két napot önkénteskedett Monoron egyetemistaként, de beszippantotta a közeg. Ma már a Máltai Szeretetszolgálat munkatársa. A Szimfónia Programnál jól jött, hogy 12 évig tanult hegedülni, így most ő járja a dél-dunántúli régiót. Kihozta aztán Monorra az édesapját is, de erről majd később...


– Mindig ott motoszkált bennem is, hogy jó volna valamilyen megoldást találni, hogy ne csak a bűnügyi rovatokban és szenzációk közt olvassunk a cigányságról – magyarázza Márton.


Monoron több mint egy évtizede dolgoznak a szeretetszolgálat munkatársai, egy modellprogrammal próbáltak segíteni a helybeli romáknak, hogy kikecmeregjenek siralmas helyzetükből. Az önkormányzat korábban régi cirkuszi lakókocsiba költöztette a roma családokat. Hat deszkafalú kocsiban tizennyolc szociális bérlakásnak nevezett helyiség szolgált a családok otthonául. A komfort egyetlen villanykörtéből állt. A két utcából és a hat cirkuszi kocsiból álló roma telep egészére pedig egyetlen köztéri kút jutott.


A máltaiak első dolga az volt, hogy kimenekítsék a cirkuszi kocsikból az évek óta ott élő családokat. Lassan, alulról építkeztek, előbb krízisházakkal, konténerekkel kezdték, majd hangárt hozattak. A gyerekek ott tanultak, játszottak, később a felnőttek próbálták pótolni a korábban elmulasztott általános iskolai osztályokat. Jöttek aztán a pályázatok, így európai uniós pénzből telt tanodára, gyerekházra.


A labdarúgás is több itt, mint csupán sport: a szociális munka nagyszerű eszköze. A szeretetszolgálat munkatársai először a monori roma telepen élő gyerekekkel kezdtek rendszeresen focizni. Szociális munkásként érkezett ide az egykori profi labdarúgó, aki mint a roma válogatott tagja, a Föld másik oldalát is megjárta. Maka István – ahogy Monoron ismerik, Csoki – eldöntötte, hogy a telepen élő gyerekekből csapatot épít. Ma már négy korosztályos csapat készül a mérkőzésekre.


Tavaly nyáron elhatározták, hogy meghonosítanak egy olyan programot, amely Venezuelában már bevált: ez az El Sistema. Kiálltak a cigánytelep közepére hegedülni, úgy toborozták a gyerekeket – meséli Márton. Mint látjuk, nem húzták hiába, hiszen a fiatalok azóta is jönnek.


***


Korábban nem tanult zenét, most hegedül és néha gitározik is – mondja kamaszos szabadkozással Farkas Sándor. Le sem tudná tagadni, hogy örömét leli a dologban. Ha a zenéről beszél, rögtön elmosolyodik. A 14 éves, hetedikes fiú korábban sem henyélt délutánonként, edzésre járt, most pedig megosztja idejét a foci és a zenélés között. Több koncerten fellépett már, többek közt Brahms egyik darabját, a Magyar táncokat adták elő Pesten a tanárával, Bátki Lászlóval.


– Hogy érzem itt magam? Mint egy orvos, aki egy csomó beteg közé tévedt. Vagy mint egy tűzoltó, aki látja, hogy ég a ház. Annyi dolog torlódik itt össze, mint árvízkor az uszadékfa – mondja a tanár úr, amikor a nap végén leteszi a hegedűt. Bátki László hivatása szerint grafikus, több népszerű gyermekkönyvet illusztrált, de szenvedélyes muzsikus is egyben.


A fia, Márton hívására jött ide, majd itt ragadt. Mindezt így magyarázza:


– Ha a művelt társaságban egymásnak játszunk Mozartot, az lassan már dekadenssé válik. A barátokkal már mindent elmondtunk egymásnak. Kiléptem abból a világból, és átjöttem ide. Itt ugyanaz a Mozart-mű is frissen hangzik, új életre kel, mert a gyerekek annyira szomjúhozzák a zenét. Néha fontosabb nekik, hogy iderohanjanak zenélni, mint az, ettek-e...


***


Az idei tanévtől az észak-magyarországi és a dél-dunántúli régiókban, összesen 15 általános iskolában folytatódhat e kezdeményezés. Ez a jövő őszig tartó Szimfónia Program, amelyet egy európai uniós pályázat finanszíroz: megvalósítója a Máltai Szeretetszolgálat és a Symphonia Alapítvány – tudom meg szakmai vezetőjüktől, Domokos Veronikától. Itt nem csupán a tehetségekre vadásznak, olyan diákok is sikerhez juthatnak így, akik az iskolában csak a rossz jegyeket gyűjtögették.


Kéttucatnyi zenetanárt és tizenöt szociális munkást verbuváltak, s nem hiába. Az Ormánság nyomorba sodródott falvaiban például olyan lelkesen özönlöttek a gyerekek, hogy nem jutott mindenkinek hangszer a kezébe. Tarnabodon is először papírból eszkábált hegedűn próbálgatták a húrokat; akadt olyan fiú, aki otthon önszorgalomból fabrikált magának ilyet kartonból, és másnap büszkén azzal állított be. A Máltai Szeretetszolgálat ezért is indított nemrégiben hangszergyűjtő akciót, hogy mindenkinek jusson. A cél az, hogy mindkét régióban felálljon egy-egy szimfonikus zenekar.


A szimfónia görög szó, eredetileg együtt hangzást jelent. Erre az együtt zenélésre szövetkeztek a program résztvevői.


***


Kezdetben egy zenekar hangolásának macskazenéje tölti be a miskolci Munkácsy Mihály Iskola tantermét. Itt, az avasi lakótelepen annyian élnek, mint egy kisvárosban, de nincs klasszikus zeneiskola. A Szimfónia Program hívószavára ezért igen sokan jelentkeztek. A termet gyorsan átrendezik, a székeket körben helyezik el. Majd letelepednek, de előbb mindenki megmelegítheti a kezét a radiátornál, ne gémberedjenek el az ujjaik. Tapsolnak, énekelnek, játékos gyakorlatokkal hangolódnak. Gyors ismétlés következik aztán: hogyan álljanak hegedűshöz illően stabilan, miként fogják a vonót.


– Most pedig megyünk a Géza húrra! – adja ki az utasítást később Szádeczky-Kardoss Géza, a Szimfónia Program országos zenei koordinátora. A „g” húrt természetesen nem róla nevezték el. – Hogy a gyerekek idővel majd Beethoven-szimfóniákat játsszanak, az itt csak melléktermék. A program valójában szociális célt szolgál a zenén keresztül – magyarázta még a foglalkozás előtt.


Szádeczky-Kardoss Géza Budapesten, a Zeneakadémián szerzett zenetanári képesítést cselló szakon, majd a Grazi Egyetemen vette át a mesterdiplomáját. Rögtön utána repülőre ült, és egy évig dolgozott Bolíviában mint a verbita rend „zenei misszionáriusa”. Önkéntesként jobbára a helyi chiquito (ejtsd „csikitó”) indián gyerekeket tanította csellózni. Mindennap próbáltak, akár három-négy órát is. Addig se az utcán ténferegtek a gyerekek. A hajdan jezsuiták alapította bolíviai város, San Miguel a környék legnagyobb településének számít, de aszfaltozott utcái sincsenek. A magyar zenetanár hamar azon vette észre magát, hogy képzettségének köszönhetően ő lett a helyi zeneiskola lelke.


– Az európai hagyományokhoz képest újdonság, hogy a Venezuelából átvett El Sistema-módszerhez híven csoportosan oktatunk, és mindjárt zenekarban gondolkodunk. A gyerekek közösségi élménynek élik meg a gyakorlást, nem kényszernek. S hamar sikerélményhez jutnak – tudtam meg a fiatal tanártól. E módszert honosították meg Bolíviában, s így tanítanak Monoron, illetve a Szimfónia Program 15 iskolájában. Az avasiak két kisebb koncertet már adtak, de hamarosan újabb fellépések várják őket.


***


A zenészek mellett minden helyszínen segédkezik egy szociális munkás. Itt Baranya Nóra istápolja a diákokat, aki húsz évig tanult hegedülni, és zenetanári képesítése is van. A máltaiaknál nem ritka, hogy valaki több mindenhez ért. Nóra korábban a Gyermekesély Programban dolgozott az encsi kistérségben, ahol például „mozgó játszóterekkel” lepték meg a kicsiket. A programba mindenhol igyekeznek bevonni a szülőket, de itt, az Avason ez igen bajos: nehezen nyílnak meg az ajtók, néha még a panelházak lépcsőházaiba se jut be a látogató.


A szociális problémáiról hírhedt avasi lakótelepen most a jezsuiták is szerveztek egy esztendőn át tartó önkéntes akciót. Negyedmagával ebben vesz részt Verebes Adrienn, aki tanárjelölt, és frissen végzett a Szegedi Egyetemen. Mégis az a döntés fakadt a lelkéből, meséli, hogy egy évet mások segítségének szentel. Így most Miskolcon él, és itt munkálkodik mint önkéntes. Hetente egyszer például eljár ide az órákra, beszélget és énekel a gyerekekkel, sőt velük együtt tanul hegedülni.


***


– „Ciká, zika villám”, így húzd a vonót! – folytatódik a játékos zenefoglalkozás. Akadnak, akik már egy dallamot próbálgatnak, de aki elfáradt, leülhet rajzolni. Semmi nem kötelező.


Egy erősen beszédhibás fiút figyelek: ő is azok között van, akik mindvégig kitartanak. Szívesen marad a második órára is. Szinte elvarázsolja, ahogy a zene hangjai szépen, görcs és akadály nélkül áradnak a hangszerből. A fiú már arról álmodozik, hogy otthon csellót kap karácsonyra.


– Miért tanítok olyan diákokat, akiknek először van a kezükben cselló, hegedű, és miért nem művészpalántákat oktatok? – kérdez vissza Szádeczky-Kardoss Géza. – Ausztriában jártak hozzám a jómódú családok csemetéi, akik egyik magánóráról siettek a másikra. A zene csak egy elfoglaltság volt nekik a sok közül. Úgy éreztem, olyan pohárba semmit sem lehet tölteni, amelyik már tele van. Ezek a gyerekek itt viszont valóban üres pohárral várnak...


A riport a szabadfold.hu-n

Link küldés
.
Cikk nyomtatás

Magyar Máltai Szeretetszolgálat - Szimfónia program

Budapest, 1125 Szarvas Gábor út 58-60.

mail szimfonia@maltai.hu

mobile+36 1 391 4730 - 768-as mellék

Symphonia Alapítvány

Budapest, 1112 Ördögorom utca 12.

mail symphonia@symphonia.hu

mobile+36 20 669 3753

Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Magyar Máltai Szeretetszolgálat © Minden jog fenntartva.

Magyar Máltai Szeretetszolgálat - Szimfónia program

Budapest, 1125 Szarvas Gábor út 58-60.

szimfonia@maltai.hu

+36 1 391 4730 - 768-as mellék

Jogi nyilatkozat