Rólunk írták
Zenélj és küzdj - Elindult a Szimfónia Program

Magyar Hírlap (Ménes Márta)

2014. október 16.


A kezdeményezés a szegénységben élő gyermekek felzárkóztatását tűzte ki célul. Az eszköz: a zene


"Két hegedűsünk fogta magát, és végigment a cigánytelepen úgy, hogy közben muzsikáltak. A gyerekek mezítláb szaladtak eléjük, kísérték őket, kacagtak, valósággal rácsodálkoztak a muzsikáló „vándorokra” - mondja Kupper András, a Symphonia Alapítvány elnöke, aki a Venezuelából negyven évvel ezelőtt útnak indult El Sistema alapján valósította meg Magyarországon a Szimfónia Programot. A monori cigánytelepen sikeres volt a kezdeményezés, szeptemberben Észak-Magyarország és Dél-Dunántúl 15 általános iskolájában is elkezdték a speciális zenei foglalkozásokat.


Szeptemberben indult el a Szimfónia Program, amely a szegénységben élő gyermekek felzárkóztatását tűzte ki célul. Az eszköz a zene, a kiindulópont a venezuelai El Sistema program. Mi ennek a lényege?


A hagyományos európai zeneoktatási modellben a gyerekek hetente kétszer fél-háromnegyed óráig találkoznak a zenetanárukkal. Ezzel szemben a venezuelai módszer a közös zenélésre épít: a tanítás után a gyerekek egész délután együtt zenélnek, felfedezik a hangszereket és a zenetanár, aki nem pusztán oktatóként van közöttük, segít abban, hogy kialakuljon a harmónia. Ugyanakkor ez nem a zenéről, nem a virtuozitásról szól, lényegében ez egy szocializációs program, hosszú távon a beilleszkedést, a társadalmi integrációt segíti. A zeneoktatás ebben nagyon fontos eszköz. A diákok megtanulnak magukra, egymásra és a tanárra figyelni. A hétköznapok célja, hogy a muzsikáló gyerekek egy szimfonikus zenekart alkossanak, hogy megtanulják, egy közösségben kinek mi a szerepe és a feladata. Saját teljesítményükön keresztül építik a produkciót, figyelembe veszik a másik tempóját, tanulási ritmusát, alkalmazkodnak egymáshoz. Ha úgy tetszik, a zenekar a társadalom ideális modellje, ami ezáltal megtanít koncentrálni, felelősséget viselni, küzdeni a közös célért, vagyis érvényesülni a közösségben.


A monori cigánytelepen tavaly augusztusban kísérleti jelleggel indult el a program. Hogyan fogadták a gyerekek az ötletet?


Két hegedűsünk fogta magát, és végigment a cigánytelepen úgy, hogy közben muzsikáltak. A gyerekek mezítláb szaladtak eléjük, kísérték őket, kacagtak, valósággal rácsodálkoztak a muzsikáló „vándorokra”. Nem volt nehéz biztatni őket, ha van kedvük, kipróbálhatják a hangszereket, jöjjenek, mi ott leszünk. El is jöttek, és bár az elején nem volt könnyű figyelemre, koncentrációra bírni őket, csakhamar egyre többen kezdtek nálunk hegedülni.


Szádeczky-Kardos Géza jezsuita misszionárius is fontos szerepet vállalt a kezdeményezésben, ő korábban Bolíviában tanította a gyerekeket az El Sistema szerint. Milyen tapasztalatokat adott át a hazai programban résztvevőknek?


Már a 18. századi jezsuiták is a zenével misszionálták az őserdei indiánokat. Énekelni és zenélni tanították őket, sőt a hangszerkészítés rejtelmeibe is beavatták az arra fogékonyabbakat. José Antonio Abreu (ő alkotta meg 1975-ben az El Sistemát – a szerk.) csak „felmelegítette”, és kifejezetten gyerekekre adaptálta a jezsuiták isteni küldetését. Amikor Szádeczky-Kardos Géza egy jezsuita misszionárius-telepen járt Bolíviában, megtalálta a szerzetesek néhány kottáját is. Miután hazatért, irányelvként fogalmazta meg azt, hogy minél hamarabb, körülbelül egy év alatt, el kell érni a gyerekek közös, zenekari muzsikálását. Ez pedig teljesen idegen az európai zeneoktatástól. Egy év alatt a monori gyerekek is eljutottak odáig, hogy több szólamban játszanak, ami hihetetlen élmény. Más gyerekek egy év alatt jó, ha néhány szép, élvezhető hangot képesek kiadni a hegedűn. Persze ez érthető, mert a hagyományos zeneoktatási rendszerben épp a jól kimunkált, tökéletes hangzás a cél. Nem véletlen, hogy páratlan tehetségek bontakoznak ki ennek nyomán. Itt azonban nem ez a lényeg, mi nem a kifogástalan hangszeres tudást célozzuk meg, nem számon kérünk, hanem játszunk. Nem betanítunk, hanem „örömzenélünk”.


A helyzet azért is sajátos, mert Kodály országában tűzték ki célul a program megvalósítását. Milyenek a visszhangok? Akadnak olyanok, akik kétkedve fogadják a módszert?


A kórusmozgalommal Kodály is épp azt akarta elérni, hogy minél több ember zenéljen együtt. Ha akkor, az ötvenes-hatvanas években olyan fejlettségi szinten állt volna az ország, hogy minden gyerek kezébe jutott volna hangszer, biztos, hogy Kodály nemcsak kórusokat, hanem zenekarokat is szervezett volna. Minél többet. A venezuelaiak szlogenje az, hogy „zenélj és küzdj”, azaz a zenélés útján a munkára is felkészítik a gyerekeket. Megszokják a rendszerességet, és biztosan más felnőttek válnak belőlük, mint azokból, akik nem vesznek részt a programban, így a generációk óta öröklődő szegénység és céltalanság miatt elkallódnak.


A monori cigánytelep csak a kezdet. Hol indult még el a program az országban?


Szeptemberben Észak-Magyarország és Dél-Dunántúl tizenöt általános iskolájában kezdték el a speciális zenei foglalkozásokat.


Kik álltak a kezdeményezés mellé? Hogyan történik a potenciális oktatók megkeresése?


Sikerült némi uniós forrást nyernünk, ami persze csak töredékét biztosítja a költségvetésnek. Sokan dolgozunk azon, hogy minél több forrást szerezzünk olyanoktól, akik számára öröm a támogatás. Az oktatói helyekre pályázatot hirdettünk és megkerestük az összes olyan lehetséges fórumot, ahol kezdő pedagógusok és szociális munkások fellelhetők. Minden osztályban egy zenetanár és egy szociális munkás foglalkozik a gyerekekkel, ez utóbbiakat próbáltuk úgy kiválogatni, hogy legyen affinitásuk a zenéhez, sokan közülük maguk is tudnak hangszeren játszani.


Problémás a hangszerek biztosítása a gyerekeknek, ezért hirdettek a Máltai Szeretetszolgálattal a hangszergyűjtési akciót.


Annak idején úgy terveztük, hogy minden iskolából tíz gyereket vonunk be a programba. A tizenöt-iskolás projektet és a hozzárendelt hangszerparkot tehát százötven gyerekre méreteztük. Ugyanakkor azt is rögzítettük, hogy nem zárjuk magunkra az ajtót, bárkinek, akinek kedve van csatlakozni a programhoz, jöjjön, kapjon lehetőséget. Többszörös a túljelentkezés. Nekünk ez fontos, korosztályi megkötést sem tettünk. Ha például egy felsős gyerek ragad hangszert, az azért jó, mert minden bizonnyal előbb ér el sikereket, és az ő ügyessége motiválhatja a kisebbeket. Van olyan iskola, ahol már százötven gyerek összejött, a program lényege pedig, hogy egyszerre tudjanak játszani. Tehát pont annyi hangszerre van szükség, ahányan vannak. Képzelje el azt a tanárt, akinek azt kell mondania, hogy „akkor most kiveszem a kezedből a hangszert, hogy másnak odaadhassam.” Ezt elkerülendő hirdettük meg a Máltai Szeretetszolgálattal a hangszergyűjtési akciót. Számos családban őriznek a szekrény tetején hangszereket, hegedűket, furulyákat. Ezeket szeretnénk megmenteni a porosodástól, vagy a következő lomtalanítástól.


Venezuelában az El Sistema erős politikai támogatást élvez. Lehet-e erre alapozni itthon?


Venezuelában ez ma már egy brand, az ország imidzsének aktívan ösztönzött, legfontosabb eleme. Ott kormányoktól, politikai nézetektől függetlenül, mindenki támogatja az El Sistemát. Nekünk két fontos dolgunk van. Az egyik, hogy bebizonyítsuk, itthon is sikeres lehet a program. Ebben én nem kételkedek, a feladat az, hogy ezt mások számára is láthatóvá tegyük. Másrészt, meg kell találnunk a projekt helyét az iskolarendszerben. Több zeneiskolai tanár is megfogalmazta a félelmét azzal kapcsolatban, hogy miközben ők is hangszerhiánnyal küszködnek, jövünk mi, akiknek még többre van szükségünk. Attól is tartanak, hogy a módszer elszívja a hangszeres zenét tanulni vágyókat. Nos, a kettő nem üti egymást. Az a gyerek, aki a hét két napján elmegy a zeneiskolába, délutánonként még gyakorolhat a Szimfónia programban. A cél tehát megtalálni az együttműködés módját a zeneiskolákkal, ám ma még nem tartunk itt. Egyelőre olyan településekre mentünk el, ahol a gyerekeknek egyébként esélyük sincs hangszerhez jutni. Olyan falvakba, ahol zenetanárt még soha nem láttak. De ha abban az iramban terjed a program itthon, ahogy a világban, akkor nekünk is hosszú távra kell terveznünk. Ezen dolgozik a Symphonia Alapítvány és Magyar Máltai Szeretetszolgálat.


* * *


A hangszereket előzetesen egyeztetett helyszínen veszik át a szeretetszolgálat munkatársai, a felajánlásokat a hangszer@maltai.hu email címen, vagy munkaidőben a +36-1-391-4730-as telefonszámon várják. A programról további részletek a www.maltai.hu/szimfonia és a www.symphonia.hu weboldalakon érhetők el.


Az interjú a magyarhirlap.hu-n

Link küldés
.
Cikk nyomtatás

Magyar Máltai Szeretetszolgálat - Szimfónia program

Budapest, 1125 Szarvas Gábor út 58-60.

mail szimfonia@maltai.hu

mobile+36 1 391 4730 - 768-as mellék

Symphonia Alapítvány

Budapest, 1112 Ördögorom utca 12.

mail symphonia@symphonia.hu

mobile+36 20 669 3753

Link küldés
.
Cikk nyomtatás
Magyar Máltai Szeretetszolgálat © Minden jog fenntartva.

Magyar Máltai Szeretetszolgálat - Szimfónia program

Budapest, 1125 Szarvas Gábor út 58-60.

szimfonia@maltai.hu

+36 1 391 4730 - 768-as mellék

Jogi nyilatkozat